Aludnék a vonaton, de nem lehet. Bökdös a második kalauz, hogy ismét ellenőriz, mert váltás volt. Az előttem ülő egyeztet a bankjával telefonon. A semmiről. Nem tudja mikor…de fizessen…de nincs….de akkor is…pár nap múlva majd ismét hívja…hátha.
A peronon suttyomban többen rágyújtanak, a csikket eltapossák. Meséli egy diák, hogy nagy gáz, hogy eddig nem is tudta, hogy melyik tanára dohányzik, most együtt bujkálnak. Megmutatta nekik, hol vannak a legjobb búvóhelyek, mert ezek a csórik tök bénák, ha ők nem segítenének, simán lebuknának. A hajléktalan pár méterrel odébb alaposan körülnéz, mielőtt élelmet keres a kukában. Bizarr külsejű diákok egy csoportja elmondja, hogy „húznak innen a …” „ csak azért jelentkeztek, hátha addig változik valami” Tehát ez a 32 ezerrel kevesebb sem igaz…sokkal kevesebb. Mondják, hogy aki itt marad, az lúzer. Itt csak nyomor és káosz alakul. Dohányozni nem, zászlót égetni meg simán lehet. Szendvicset adnak a hajléktalannak. Elérzékenyülök. Okosak, érzékenyek, lényeglátók, etikusak és szolidárisak a gyerekeink. Ért valamit a „zelmútnyócév”, kihúzom magam, mert bizony vannak olyan eredményeink, amelyeket már nem lehet elvenni.
Uraim: önök etikából elégtelenek, fellebbezésre, osztályismétlésre nincs lehetőségük. A gazdasági válságot lehet hárítgatni, de az erkölcsit nem.