Azon gondolkodom, hogy lesz-e valaha igazi eredménye annak, hogy tüntetünk, magyarázunk, győzködünk. Nagyon széles az a réteg, aki sokkal inkább vevő a készen kapott, teátrális hatalmi kinyilatkoztatás éljenzésére, mint az önálló gondolkodás gyakorlására. „Aszonta”, hú de „jómegmondta” valamelyik jó kiállású vezető. A hülyeséget, a semmit. Itt talán elég lenne egy megnyerő külsejű színész is, akinek az aktuális érdekszövetség odaadná a szöveget alkalmanként, ő meg előadná a zembereknek. Hadonászva, a homlokát törölgetve, küzdelmesen- hitelesen, karizmatikusan.

Amikor majd a zemberek biztatására sikeresen kiléptünk az EU-ból és vége a külföldi utazgatásoknak, ünnepelhetnek a zemberek a zsíros magyar földön a kecskéikkel, és rághatják szabadon a gombát. A napokig tartó mulatság után aztán csak kéne enni mást is a kecsketejes gomba mellé, ám nem lesz semmi. Persze észre kell majd venniük, hogy távozásunk nem fáj az EU-nak, mert nem hagyunk mi űrt magunk után, csak békét és nyugalmat. Amikor majd szeretnének átjutni a határon személyivel a mélymagyarok, de már nem tudnak, megérzik a szabadság keserédes ízét. Akkor talán elindulhatna valamiféle gondolkodási tevékenység, de már ebben sem vagyok biztos. Inkább kezdődik majd újra a „zelmútévek”-kel magyarázás.

A zemberek pedig új törzsfőnöknek tapsolnának, egy darabig. A zsidók, cigányok távozása után mehetnének ám a szőkék, a nagylábúak, a kékszeműek is. Mivel még mindig éheznének, lehet, hogy elkezdenének átkiabálni, lóháton átnyilazgatni a határ túloldalára. A nyilak hegyén pedig rovásírással az üzenet: „Ne segítsetek, ne közelítsetek rohadt gyarmatosítók, éhen akarunk dögleni.”