Kiskutyáink születtek. Az almot figyelgetve azt látom, hogy a kicsik tökéletes egységet alkotnak a mamájukkal és egymással. Nyugalom, bizalom és béke. A kicsik bíznak a mamában, a világban. Mindenki hasonlít mindenkire és van valamiféle „közös nevező”. Mint a családokban, a csoportokban. Mint a városokban, az országokban.
Mi egy indulatokkal teli, szélsőséges képet mutatunk, ez a közös nevezőnk. Nem csupán a vezetőink, mi magunk is. Nem vagyunk ortodoxok, az biztos. Az ortodox környezet kiszámítható, ott soha nincsenek meglepik. Az ortodox szabálytartó, a keretei biztonságot adnak, az értékei állandóak. Van, ami soha nem fordulhatna elő, ezt biztosan tudjuk. A várható reakciókat ismerjük, tudunk akár pontosan előre jelezni is. Nyugodtak vagyunk az ortodox közösségben.
Ahogy szétnézek magam körül, előkészítve a meneküléshez szükséges dolgokat, önmagam látom mindenhol. Mi mind reagálunk a vezetésre. Van, aki őrjöng és harci díszben menetel, van, aki sokkos állapotban dermedten figyel és sajnos sokan kiléptek ebből a pokolból. A legtöbben elmentek a barátaim közül is. Soha nem hiányoztak nekem ilyen sokan. Nem nyaralni mentek, hanem másik közösségben élni. A leggyakoribb szavak a „sosem hittem volna”, „ez rémálom”, „ha én ezt sejtettem volna”.
Az alomban béke van. Van olyan pici, aki hanyatt fekve, tátott szájjal szundikál, van, aki elaludt az emlőn…én pedig irigylem őket az ortodox környezetükért.
