Sokan vagytok. Lapultok. Drukkoltok az éhségmenetnek. Tudjátok, hogy egyenként fogják kinyírni őket. Itt egyházat, iskolát, alapítványt, embercsoportokat ki lehet végezni „csak”. Azt mondjátok, hogy féltek és nem tudtok ezen átlépni. Közben sejtitek, ha a menetelők is így viselkednének, itt elfogyna a levegő, az esély, a remény is a normális életre. A megtorlások országa vagyunk. Ez csak akkor változhat, ha a félelmeinket hátrahagyjuk. Ha nem, akkor süllyedünk tovább, mert a gyűlölet olyan, mint a sós víz: minél többet isznak belőle, annál szomjasabbak lesznek. Ezek pedig vedelik. Hallom, hogy van város, ahol nem mernek szállást adni nekik. Két alapvető érzelem van: a félelem és a szeretet. Az éhségmenetelők, higgyétek el, hogy szeretnek benneteket is. Egyszer valamikor, ha majd lesz mit ünnepelni, azért nyissátok ki az ajtót és lépjetek ki rajta.
