A hatalmasaink azon röhigcsélnek, hogy minden ellenzéki párt és civil szerveződésben sikerül egy-egy arc befeketítésével erőtlenné tenni a csoportot. Minden pártban és csoportban vannak alkalmatlanok és lesznek is mindig. Ez kivédhetetlen. Ezt az össznépi bűnhalmozást viszont csak akkor lehet legyőzni, ha mind fellépünk ellene. Éppen Iványi Gábort hallgatom. Ki merte ezt az embert, az egyházat megalázni?! Ki merte Navarroékat, a Klubrádiót, a Malévet, a Nokiát, kiváló iskolákat, embereket eltaposni? Hogy sikerült? Együtt. Nekünk is csak együtt lehetséges ezt megállítanunk. Pártokkal, civil szerveződésekkel. Együtt. Ennek a pusztításnak nem lesz vége, ha csak a NEM-eket hangoztatjuk. Azok, akik fintorognak a pártokra, meséljék már el, hogyan jutottak volna Pestre az éhségmenetelők pártok és szerveződések segítsége nélkül? Szerintem ég a ház és csak együtt tudjuk eloltani. A szavazáskor meg majd mindenki eldönti, hová teszi az x-et. Nekem elegem van a fintorgókból. Ha ég a közös házunk, oltsa mindenki és ne küldjön el senki senkit onnan, mert nem célszerű. Aztán, ha majd már elaludt a tűz, nem kell egymással beszélgetnünk. Vegyük már észre, hogy az országot nem érte külső támadás. Belső gyújtogatások, bomlasztások vannak. Az a fintorgó civil, aki az éhségmenetnél párt-fóbiázott, hogyan gondolta, ki csináljon neki demót? Ki hangosítson, terület foglaljon, stb? A menet résztvevői? Pártok vehetnek részt a választásokon. Persze meg lehet alakítani a NEM pártot, de amíg nincs, addig legyen kedves inkább megköszönni a segítségeket.