Ma egy külföldi ismerősöm elmondta, hogy kívülről nézve látszik igazán, mennyire birkák vagyunk. Itt már szinte kiépültek a diktatúra lehetőségei. A hatalom még nem használja ki, mert most még nem fontos. Majd a választások előtt. Akkor majd hirtelen megszűnik a rádiónk, az ATV és az a néhány újság. A népszerű ellenzékieket pedig karaktergyilkossággal kivégzik. Biztosra ígéri, hogy valamilyen módon, de eltűnünk, mi bloggerek is. Éppen úgy, mint a fák a térről. Néhány látványos példa statuálása után majd beáll a csend a közösségi oldalakon. De az csakis a szavazás előtt. Addigra vélhetően lezárulnak a határok. Mi leszünk itt a kis fekete lyuk a közösségben. Szerinte most hagyják, hogy tüntetgessünk, kiabálgassunk, ez mind nem számít. Az a néhány ember, aki a téren erősködik, pillanatok alatt szétzavarható. A hatalom megtartását ez nem veszélyezteti. Az sem, ha sokan elmennek az országból, az is csak jó. Az előkészületek már folynak az össznépi elhallgattatásra. A közösségek egy részét szétverik lassan, hiszen akik régen füstös kiskocsmákban összejöttek, már nem teszik. Az értelmiség hallgat. Nemigen tud hol beszélni, ráadásul nagy részük már munkanélküli. Zseniális kutatóink között szerencsés az, akinek még van munkája. A „még” persze naponta eszükbe jut. Miből gondolom, hogy számít bármi is a hatalom megtartásán kívül? Kinek fontos az, hogy ne legyünk öngyilkosok? Kinek fontos rajtunk kívül, hogy ne éhezzenek a gyerekeink? Tényleg. Nincs válaszom. Azt, hogy mi a legkisebb mértékben is számítunk, azt csak mi hisszük önmagunkról. Ezek kizárólag a MI értékeink. Nekik csak a hatalom megőrzése a fontos, az pedig egyre kevésbé van veszélyben. Ez a diktatúra lélektana. Mi pedig úgy fogjuk szolgálni, hogy nem is tudatosul. Nincs válaszom. Mintha nyakon öntött volna jeges vízzel.
