Mi, az „ország” kikérjük magunknak, hogy önmagukat országként kommunikálják kifelé. Önök egy csoport, aki hatalomra került. Részben a remek kommunikációnak, részben az előző vezetés hibáinak, részben pedig az érdektelenségünknek és a jóhiszeműségünknek köszönhetően. Mi nagyon jól tudjuk, hogy mit köszönhetünk az EU tagságunknak. Ennek köszönhető az is, hogy a gyerekeinknek még van esélyük életben maradni és mosogatni a környező országokban. Ott esetleg tanulni is tudnak. Mi, az ország már rengeteget veszítettünk az elmúlt két évben. Folyamatosan rettegünk, hogy mikor szakad be a forint, azaz önöknek éppen mi a napi harci stratégiájuk. Önök beszüntetnek 3000 munkahelyet, de a híradás arról szól, hogy csináltak 150-et. Bezárnak 1500 fős iskolákat, de a híradásokban csak azt látjuk, hogy megnyitottak egy 50 főset. Önök felhasználják az EU pénzét, majd halljuk, hogy megvédenek tőlük. Önök a mi pénzünkből megmutatják kifelé, hogy tapsol a téren a sok „igazmagyar”, az persze nem hangzik el, hogy akciós „karnevál” és városnézés céljából érkeznek, más országokból. Ezeknek a 15.-én érkező „tünti-turistáknak” halovány fogalmuk nincs arról, mi folyik itt. Na, ez a „vidéki kóceráj”-ság. Sajnos 10.-én nem megy sehonnan ingyen busz, pedig lenne rá igényünk.
Én úgy érzem, hogy önöknek „nagy ez a kabát”, de nem látják be. Rövidtávon sikeres volt a jó kiállás és a magyarkodás, ezt elismerem. Ha viszont csak ennyi van és a választási lózungok volt maga a terv is, az bizony kevés. Két éve hanyatlunk, önök pedig még mindig csak „nagyokat mondanak”.
Nagyon sokunk nevében azzal a kéréssel fordulok önökhöz, hogy adják fel. Ne szégyenítsenek már bennünket tovább. Mi nem szeretnénk, ha ez a „csőcselék mentalitás” jellemezné az országot. Ez a virtus egyszerűen nem szalonképes. Ez nem az „ország”. Mi valóban „európai” polgárok vagyunk, ezt ne tegyék már naponta kérdésessé. Erre sem adtunk felhatalmazást.
