Nagyon régen a nyár kezdetén, amikor először van amolyan „fürdőruhás idő” lementem a gyerekekkel a vízpartra. Megegyeztünk, hogy lehet már fürdőruhában játszani, de a víz még hideg, a fürdéssel néhány napot várni kell. Vágyakozva nézték a vizet, mi lenne, ha mégis….felvázoltam, hogy miféle retorziókra számíthatnak. Ha mégis, akkor kedvenc mese sorozat, napi csoki mégsem. Meggyőzőnek éreztem magam, élveztem a napfényt. Egyszer csak megszűnt a szokásos „addidemegmondalakazazén csigámsiklómbogaramnemáénláttammegelőbbmegmondalak” háttérzaj. Felnéztem és a két gyerek ott tempózott a vízben mosolyogva, közölték, hogy: „eldöntöttük, a büntetést választjuk”. Akkora erőt és egységet mutattak, hogy eszembe sem jutott más, minthogy én is bemenjek velük a vízbe és együtt élvezzük. Ez ilyen egyszerű. Ha most kivételesen, félretennénk a háttérzajunkat és arra koncentrálnánk, hogy mit akarunk, higgyétek el, hogy senki nem kételkedne bennünk. Külön-külön igazunk van, de együtt meggyőzőbbek lennénk.
