Klimóné Csongovai Hilda

Ma azt mondta egy ismerősöm, hogy ő „nem politizál”. Előtte elmesélte, hogy mit nem tud fizetni, mekkora válságban van és minden rosszul alakul itt. Mondtam neki, hogy kb. egy órája politizál. Politika=közügyekkel foglalkozás. Oké zemberek, ne politizáljatok. Haljatok éhen, alázkodjatok meg, térdeljetek a sorok között vasárnap. Ez a térdelés nagyon megy nektek. Várjátok a csodát. Imádkozzatok, hogy akik politizálnak, szavazzanak nektek és a gyerekeiteknek elegendő ételt. Alamizsnát. Titokban nyilván szexeltek házasság előtt, zárt ajtók mögött pedig suttogva politizáltok. Bujkáljatok, térdeljetek, megérdemlitek, ha nem politizáltok nyíltan. Majd kiírják a tömegsírra 100 év múlva, hogy „Itt nyugszanak közmunkásokkal eltemetett őseink, akik belehaltak a nem politizálásba, ezzel is segítve a legdöbbenetesebb önkényuralmi rendszert.” Egy dolog biztos: baromi kevés mécses lesz azon a tömegsíron. Én egyébként abban hiszek, hogy ahogy itt, éppen úgy odaát. Térdvédőre szükség lesz, mert ti ott is csak tovább lapultok, remegtek és térdeltek majd. A hitem pedig cenzúrázhatatlan, a frekvenciám a sajátom.

Nekünk nem voltak ellenségeink. Nekünk nem kellett naponta szégyenkeznünk. Nem kellett félnünk, hogy mikor tudjátok meg, hogy hányunk tőletek. Nem szorongtunk azért, mert ilyen mélységekben már előretörhet a szélsőség. Újra. Bennünket nem bánt, hanem védeni próbál az EU. Tőletek! Már régen azért imádkozik az egykori híveitek többsége, hogy legyen ennek vége. Elég volt a „nyócévezésből”, a „zellenségekből”, nekünk(!) nem ellenségünk az a sok fejlettebb ország, aki próbál benneteket leállítani. Ti lettetek az ellenségeink, a legkisebb tanya, vezető posztjain is bután páváskodva, pöffeszkedve, hatalmaskodva. Európa nem tud megállítani? Ha mi ugyanazt szeretnénk, mint a ti –nem, a mi!- bírálóitok, akkor most hányan is vagytok tulajdonképpen? Nem a „zelmútnyócévben”, amikor uszítottatok, hanem MOST. Meggyőződésem, hogy néhány tízezer ember és deviáns ideológusai bosszantják a zembereket és az EU-t.

Kedves fiatalok! Ezt a dolgot mi felnőttek, nagyon elszúrtuk 2010-ben. Azok is, akik rosszul szavaztak és azok is, akik hagyták ezt. Nem azért, mert tényleg ezt akartuk, és ennyire sötétek lennénk. Egyszerűen elhittük a meghirdetett programot. Szó sem volt arról, hogy ti nem tanulhattok, arról sem, hogy hülyeségekkel tömik majd a fejeteket. Úgy fogjátok most érezni, mintha dédnagyanyáitok álmai teljesülnének a „régi szép időkről”. Ne haragudjatok ránk, a szavazó képes lakosságra. Mi a létezésükről sem tudtunk ezeknek a szemforgató, zavaros tekintetű idős embereknek, illetve azt gondoltuk, hogy már visszavonultan ultizgatnak. Sajnos nem így történt. Feltörtek az ismeretlenség homályából és önmegvalósítanak a ti károtokra. Most nem tudjuk mitévők is legyünk. Európa közepén, lassan a boszorkányégetést is be akarják majd vezetni. Felelősek vagyunk értetek, tudjuk. Megpróbáljuk megőrizni a józanságunkat, bár nagyon nehéz. Addig is, amíg ezt nem oldjuk meg, ti feltétlenül szexeljetek házasság előtt, persze védekezve. Semmiképpen ne kössetek házasságot a szexért, úgy, mint ezek a fura hölgyek és urak, akik sajnos most szót kaptak. Fiatalok! Mi kérünk elnézést, ezt nagyon el……tuk.

Indokolatlan kiadások tömege: Utcák, terek átnevezgetése, az ország átnevezése (az ebből fakadó kiadások még most következnek), építkezések (minden, ami nem szociális céllal történik), egykulcsos adó (Az ebből fakadó hiány bevasalása az egészségügyet terheli, mert aki nem lett öngyilkos az beteg.) Védelmi rendszer erősítése (TEK). Levelezgetés a lakossággal.

Intézkedések: Eredmények eltaposása (oktatás, egészségügy, egyházak). Kádercserék: szakemberek kiirtása, helyettük pártkatonák beállítása. Demokrácia, sajtószabadság gyilkolása. Visszamenőlegesség. Hajléktalanok üldözése. Néhány egyház favorizálása és erősítése, sok hasznos ellehetetlenítése.

Gazdaságilag eléggé nyilvánvaló, hogy a magasabb keresetűek hiányzó adóbevételét be kell szedni máshonnan. Erkölcsileg érezhető, hogy a győztesek álmaik megvalósításán dolgoznak, akár mindenki más ellenében. Az a néhány frusztrált ember, akik a házasság előtti szex elleni kampányt ügyintézik, évtizedek óta csak otthon beszélhetett vad dolgokat, most szabad a pálya.

Nem értem, hogyan lehet a „zelmútnyócév”-et emlegetni, azt viszont értem, hogy senki nem áll majd szóba velünk. Kifelé mi "bunkók" vagyunk. Pedig a MI csak egy kis csoport, akiket minden birtokosává tettünk.

Mi nagyrészt ugyanazt szeretnénk. Azok is, akik a Fideszre szavaztak, mert hittek a kampánynak. Az ígéretek a baloldali értékek voltak. Mi vagyunk a döntő többség. Higgyétek el! Sem a sajtó, sem az irányítás nincs a kezünkben és azt szuggerálják, hogy mi 10-en 15 félét akarunk. Pedig ugyanazt: nyugalmat, létbiztonságot, fejlődést, európai körülményeket. Nem akarunk éhező gyerekeket, rettegő öregeket, betegeket, erőszakot, kirekesztettséget, nem akarjuk az egyház hatalmát. Ne a médiára és a zakkant hangosakra figyeljünk, csak a józan eszünkre. Ne engedjük, hogy visszavezessenek a sötétbe. Többségünk már annak is örülne, ha két évvel ezelőttre tekerhetné vissza az órát. Most 60 évvel vagyunk „beljebb”. Állítsuk meg a vekkert, ne menjen tovább a rossz irányba. Őrizzük már meg a józan eszünket. Javaslom elolvasni a „Legyek ura” című könyvet. Olyan most ez az ország, mint a brazil szappanoperák, amiben 1-2 szereplő egész családokat bomlaszt. Ugye már nem gyűjtünk Izaurának…ugye csak rossz álom volt az is.

Emlékszem egy pártra, aki aggódott az idősekért, a betegekért, a gyermekekért, a tanulni vágyó fiatalságért és a leszakadókért. Jobboldali, de a baloldali értékeket erőteljesen hangsúlyozta. A mellette sokat hibázó baloldal szinte jobboldalnak tűnt. Az emberek tulajdonképpen a baloldali értékekre szavaztak. Ez egy alapvetően baloldali ország. Leginkább az idősek, de alapvetően a 2/3, a baloldali értékekre szavaz. Aztán bekövetkezett a teljes fordulat. Ma már nyíltan a felső középréteg támogatása, a kasztosodás segítése, a hajléktalanok láthatatlanná tétele folyik. A demokrácia eltaposása, a párt szimpatizánsainak a favorizálása már nem is a jobboldal, hanem a diktatúra jellemzője. Most, 47 évesen kérdezték meg tőlem először egy állás interjún, hogy melyik párttal szimpatizálok. „Sajnálattal nem engem választottak..”. Most, először adtam kölcsön pénzt, ételre. Új cipőre, akciós szemétre máskor is, de ételre még nem. Egy ismerősöm a HÉV-en lehuppant egy szabad ülésre. Amikor leesett neki, hogy itt nem lehet fűtött ülés, már a szagát is érezte. Pisibe ült. Rohanás, mosás, fürdés. A sokkhatás még tart. Milyen „minden mindegy” állapotban volt az a hajléktalan, aki bepisilt? Éhezők, öngyilkosok, menekülők. Kontra összeszorított szájú „béke” menetelők. Tulajdonképpen mit akarnak tessék mondani? Ne is legyen kontroll? Ha ebben az embertelen, elmebeteg közegben nem lenne, mi már régen nem írogatnánk itt nem tetsző dolgokat, valahol „kényszermunkázgatnánk”. Most „csak” az életteret veszik el a baloldaltól, azaz a többségünktől.

o    Az utóbbi hónapokban másodszor is személyes tapasztalatokat szereztem arról, hogy mennyire határozottak azok az érdekcsoportok, akik az oktatás rombolásában részt vesznek, erőskezű központi irányítást és rendet hirdetve. Szülőként és pedagógus mediátorként is konfliktusba kerültem velük. Mindkét szerepemben átmenetileg veszítettem. Tavasszal híre ment, hogy „megszüntetik” Kaposváron a Toldi iskolát. Nem értettem, mert nehéz volt bejutni, rendkívül népszerű, abszolút teltházas volt az iskola, ahol a dráma, ének-zene tagozatos osztályok működtek. Kinyomoztuk, hogy a polgármester nem szereti ezt az iskolát. Előzőleg sem szerette, de eddig nem volt többsége. Ennél több motivációra nem bukkantunk. Minden tiltakozásunk, a nyári három napos éhségsztrájkunk ellenére is, az iskolát megkapta két másik iskola. Minden maradt helyben, de a Toldi szellemisége, pedagógiai programja és a „kakukktojás” jellege eltűnt. Ma már ott is csengő szól 45 percenként, nem pedig kellemes zene 40 percenként. Érezzék a büdös kölykök, hogy itt már nincs helye az egyénieskedésnek.
Évek óta „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési gyakorlatába” nevű projektben dolgoztam, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben. Az volt a feladatunk, hogy vidéki szakiskolákban segítsük az iskolai konfliktusok hatékonyabb, alternatív kezelését a gyakorlatban. Az intézményeinkben csökkent az agresszió és mi boldogok voltunk, hogy sikeres a program. Az egyik iskolában maga az igazgató is mediátor lett. Ott mondta egy diák, hogy „ha ez régebb óta működött volna, milyen sokan itt lehetnének még”. A mediáció, közvetítést lehet. A konfliktusok feldolgozását, a felek kommunikációját segíti.
Az új budapesti hatalmasságok és a projekt között azonban érdekkonfliktus keletkezett. Úgy tűnik, kellettek a projektünk álláshelyei és a pénz. Ezért nemes egyszerűséggel valamennyiünkkel közölték, hogy a „projekt” nem tart már igényt ránk. Nehezen értelmezzük, hiszen eddig a projekt „mi magunk” voltunk. Mi még rögzült naivitással nem láttuk nélkülünk a projektet. Hallottuk, hogy majd ők megoldják „belső erőforrásból”. Tudtuk, hogy belül, nincs mediátor rajtunk kívül, vidéki dolgozó pedig egy sem. Hamarosan a helyeinket mégiscsak külső „erők” foglalták el, tudtommal pályáztatás nélkül. Azt sejtettem, hogy nem fogja a somogyi iskolákat gyakran látogatni sem a „belső”, sem a „külső erő”, legfeljebb egy kis hidegtál melletti elméleti csevejért. Azt is gyanítottam, hogy az „erő” dühös roma diákot csak fényképen látott még. Minden félelmem beigazolódni látszik.
Ez a vészesen terjeszkedő sötét felhő az oktatásügyben, most még szinte észrevétlen. Nem egy Malév ügy. A károk helyreállítása viszont bonyolultabb és hosszabb lesz, mint egy új légitársaság létrehozása. Hasonló ügyek százával vannak, érthető, hogy agyonhallgatva. Nyugi kollégák, szerintem lesz alkalmunk majd beszélni is.

Kérésem van hozzátok. Tudom én, hogy sokkal több pénzt visztek haza, az egykucsos adó óta. Igen, nem érte meg havi egymilliót keresni, a fele lekaszálódott, most meg sokkal jobb. Ez a ti több pénzetek viszont annyira hiányzik a költségvetésből, hogy lassan összeomlunk. Eddig el lehetett venni tőlünk, gagyi nem igaz magyaroktól, de már nincs mit. Oké, ti vagytok az a réteg, akit meg kellene erősíteni és a maradék 2/3 szavazók is. De milyen áron? Pontosan tudjátok, hogy többen már belehaltak, sokan pedig bele fognak halni a ti erősítésetekbe. Kérésem a következő: sajnáljátok már meg ezt a sok felszínes magyart. Kérjétek meg a ti isteneteket, hogy józanodjon ki.

Gondolom, már megvannak a konkrét tervek is egy fiókban „háttérszámítások” címmel. Már sejteni a következő lépést, a sajtóból. Sok a hiba az orvosoknál. Hiába elméleteztek annyit, a cukormérőt nem ismerik, halmozzák a pitiáner hibákat, ráadásul hazaáruló módon meg is akarnak élni. Hát ennyire gagyi volt a képzésük, mit ér az a sok év. Közületek viszont sokan sétáltak az oviba az orvosi táskájukkal, aztán az élet, de főleg a „zelmútnyócév” nem úgy hozta. Most viszont itt a ti időtök, megvalósíthatja mindenki a gyermekkori álmát. Ha ez beindul, narancssárga köpenyekben az új orvosok remekek lesznek, a sajtóból azonnal eltűnnek az orvosi hibák. Ahová csak beültetek, ott eltűntek a hibák. Mostanság nincs iskolai agresszió sem ugye. Az új szakemberek eltüntették. Az a rendőrautó csak azért állt a szakiskolánál, hogy lecsillapítsa a békemenetre induló diákságot. Tudjuk, világos. Azt is tudjuk már, hogy az egyetemisták nagyobb része is igaz magyar. Gondolom, a szakadárok majd megértik a vizsgán, hogy az igaz magyar okosabb is. Ha pedig a dohányt árusító helyek is meglesznek nektek, majd kiderül, hogy a cigi szebbé, magyarabbá tesz. Roppant furfangosak vagyok. Egy dologgal nem számoltatok: van itt egy jelentős réteg, akinek nem okoz gondot a helyesírás és az értő olvasás. Ők már tudják: amiről nem olvasunk, az van, amiről olvasunk, az meg nincs, de a hírnek célja van..

Őszinte leszek, fogalmam sincs. A demonstrációk végén elhangzik a „menjetek békével”, mi pedig megyünk, bár kissé békétlenül. Páran maradtak legutóbb a téren, de annyira kevesen, hogy mindenkire jutott 20 rendőr, így szétszéledtek. Minden lehetséges tervet végiggondoltam. Ülünk ott sokan. Szépen, vagy csúnyán vízágyúval, de eltakarítanak. Mi vagyunk többen, a jól neveltek. Ezért nincs is bennünk semmi fenyegető. Senkinek a tulajdonát soha nem fogjuk bántani, nemhogy gyújtogatni. A sok ember és a beszédek eddig semmiféle eredménnyel nem jártak, vagy csak nem érzékeljük? Az mindenesetre komoly eredmény lenne, ha a szélsőségek nélkül, mi többiek, mind együtt mennénk. Ennél több ötletem nincs. Ugyanakkor nem tudom elfogadni azt sem, hogy ezt még két évig ki kéne bírni. Ötlet?

 Égen-földön nem találok embert, aki beismerné, hogy igenis részese volt annak, hogy most ennyire degenerált az ország. Mindenki megjelöl egy hibást. Azt gondolom, ha ezt így folytatjuk, még tovább süllyedhetünk. Igenis hibáztunk. Nemcsak az, aki rosszul szavazott, hanem az is, aki hallgatott és kivárt. A zember sajátossága az irányításra várás. Mindent befogad, amit hall, lát vagy olvas, és iszonyatos mélységekben sincsenek kérdőjelei és önálló gondolatai. Most hallom, hogy hatalmasságok az Uniót alábecsülték. Csak remélem, hogy bennünket is. Hány embernek kell még utcára kerülnie, éhen halnia, öngyilkosnak lennie ahhoz, hogy ne a nem létező külső ellenségre mutogassunk? Igenis mi mind hibázunk akkor, amikor csodára várunk zemberek.

Rendet kéne rakni a fejünkben, mert lassan anarchia lesz, annyira profi a bomlasztás. Civilek egy csoportja pártot alakít, a közös elfogadott értékrend alapján. Bal, jobb, zöld és ezek árnyalatai. Képviselőiket megszavazzák a civilek négyévente, maguk közül. A választások után azonban kiderül, hogy a képviseletre választott emberek csoportja nem képvisel, a párt nem a közös értékek mentén megy. Mintha a választás éjszakáján telihold lett volna és a képviselők farkasemberekké változnának. Attól a pillanattól kezdve, elszakadva mindenkitől, a mutáns családban élnek és mintha törlődött volna a memóriájuk. Ez még nagy bajt nem jelente, ha nem nyerné magát túl egyik csoport sem, akkor csak egymást marcangolnák. Most viszont akkora az erőfölény, hogy egyetlen család habzsol mindenkit. A többi párt szinte csak asszisztálhat. 24 órán át a fröccsögés folyik a saját sajtó-csapjukból is, miszerint mindenki mutánsabb, és ellenségekkel vagyunk körülvéve. Bomlanak a közösségek, családok, egyetemi társaságok. Hihetetlen, hogy mindezt együtt alkottuk, mi civilek.

 -Kisfiam, mától nem adok enni.

-Kifejezhetem 10.-én 13 órakor, hogy nem értek egyet? Hozom a barátaimat is és elénekeljük a „jogom van enni” című dalt, mondanánk páran beszédet is.

-Oké, üres a naptár, szabad a nappali. 17 órára vendégeim jönnek, addigra legyen vége az önkifejezésnek.

-Oké. Mi lesz ma a vacsi?

-Ezzel kezdtem. Ha nem érted, hozom a barátaimat messziről is ha kell, és elénekeljük a „Jogunk van nem enni adni” című dalomat. Így el is leszünk amíg éhenhalsz.

A családok a csekkekkel és a táplálékkal „priorizálnak”. Páran már feladták és meghaltak. Vannak akik beelőzték a megfagyást és az éhenhalást. Nem hittek a mindenható, szent kecskékben. Az őket képviselők népnevelővé léptek elő, hiába no, bolond ország. Oké. Állítólag a kecske és a veteményes a megoldás halál ellen. Abban egyetérthetünk, hogy az emberélet előrébb való a mélygarázsnál? Ha igen, akkor hajrá, most inkább a kecske felvásárlás. Legelő a Kossuth téren. Ha pedig népszerűek szeretnének maradni, jó példát kell mutatni a sok zembernek. Én már vizionálom is amint a képviselők reggelente kikötik a kecskéjüket a parkolóból kialakított legelőn. Látom a frakciók veteményeseit is a környéken. No így már hiteles az a 47 ezer és a népnevelés. Mindenesetre a kecske felvásárlás azért közbeszerzéses legyen ám. (egy felszínes magyar)

Ti még vesztek újságot? Én már nem. Azt a néhány figyelemre méltót úgyis felteszik valamelyik csoportban és vannak blogok. A cikkeket nagyrészt pedig úgyis az a néhány százfős csoport rendeli, akik Magyarországnak nevezik önmagukat. Mind ugyanarról mesél. Őket, Mr. Magyarországokat megtámadták a lusta, buta, dologtalan, megvezetett alkoholista statiszták, akik népnek gondolják magukat, a nyugat, a pénztőke, az idegenszívűek és a kommenyisták konspirációjának a hatására. Magyarországék, viszont önnön maguk elsöprő támogatásával bátran küzdenek e „gagyi nép” ellen. Felmutatják nekik, kik a nem is magyarok: néhány százukon kívül a mindenkik. A cikkeket önmaguk biztatására íratják, a riportokban is igyekeznek eltüntetni, ami nem kellemes látvány. Ez a tél is csak a statiszta népé, nincs is, nekik örök a tavasz. Az utóbbi napokban már kezdem az esélyét látni annak, hogy a valóságos, tisztakezű tavasszal, a statiszták ismét átolvassák a szerződéseiket. Rájönnek, hogy a főszerep státusz betöltése van az eredeti szerződésen és visszamenőlegesen is kérnek majd mindent. Akkor újra lesz értelme újságot venni. Ha tiszta, víztisztán tükröződő kezek lesznek, bizonyára lesz „Én vagyok Magyarország” című újság is, de csak az igényeknek megfelelő, törpe példányszámban.

Jól hangzik, a sehová el nem kötelezettséget, politikamentességet értjük ez alatt. Ha a civilek egy kis csoportját sérelem éri, mondjuk egy iskola megszüntetése, mint esetünkben, az ma rendszerint politikai döntés. A borsodiak esetében is egy kisebb csoport tiltakozott. A civileknek viszont nem illendő politizálni, csak a választások környékén, akkortájt roppant kíváncsivá válnak a leendő képviselő-politikusok az életünkre. Később persze felszívódnak. A civilek pedig mutassák meg, mit tudnak egyedül. Infrastruktúra, minden nélkül. Mi kipróbáltuk. Nem sok mindent. Ugyanis a tiltakozás, ha hangosan szeretnénk, infrastruktúra igényes. Találkozások szervezése, utazgatás, telefonok, fénymásolás, táblák, ügyvéd stb.. Mi ugyan éjszakákat görnyedtünk a törvények felett, de nem igazán tudtuk, hová, mit és hogyan írjunk. Végül ellenzéki pártokhoz fordultunk, amikor már elfogyott az erőnk, amit eleve kiröhögtek, és néhányunk hangoskodását megtorolta a vezető réteg. Ami ugye politikai minden esetben. Nem pénzt, hanem segítséget kértünk és kaptunk is. Csendesen megjegyzem, hogy ugyanezért, a képviseletünkért vannak a parlamentben a képviselők. Megjelent a sajtó egy részében, hogy nekünk nincs is semmi bajunk, felheccelt az ellenzék, illetve mi magunk vagyunk az ellenség. A belső ellenség, aki lepaktált már az ellenzékkel. Az ördöggel. Érthető az üzenet nem? Civil, kuss! Nem elég, hogy nincs bennünk hited, még cimborálsz is? Boszorkányégetés mikor lesz tessék mondani?

Az éhségmenetelők segítséget kértek és kaptak. Na nehogy szidjátok már a segítséget adókat. Mi, kaposvári Toldis szülők is pártok segítségét kértük. Miért? Egyszerű. Már nem bírtuk a telefon költségeket, nem volt köztünk jogász és ne soroljam. Sorban nyírtak ki bennünket. Segített az MSZP és az LMP és segít most is. Mit nem lehet ezen érteni? A civil nem attól civil, hogy beszél a levegőbe és csak gyűlölködik. Gondoljátok már végig: egy demonstrációt hogyan szervezne le egy borsodi munkanélküli? Ez a viselkedés pont az egykori 2/3-nak segít. A negatív civilek a fotelban várják, hogy az infrastruktúra nélküli 47 ezerből élők szervezzenek nekik demonstrációt. Ne keserítsetek zemberek

Amikor csatlakoztunk az éhségmenethez, érezhető volt az a hihetetlenül összekovácsolódott csapat, akiket a szeretet és az egymás értése köt össze. Valami itt alapvetően jó irányban változott. Érzitek? Minden kínlódásunk ellenére itt valami jobb lett. Mi Kaposváron, a védelem megmutatásának a könnyebb, pár napos éhezéses módját választottuk.  Akkor éreztem először, hogy ez valami nagyon jó dolog. Csatlakoztak emberek és ott csak keresztnevek voltak. Semmiféle ide-oda tartozás nem számított. Ott van Esztergom, ahol a polgárok együtt léptek fel az igazukért és védik a polgármesterüket. Jöttek a rendvédelmisek, a nyuggerek, a diákok, a tanárok, mert lassan mindenkit megtámadtak, aki nem a felső vezető réteg embere. Most pedig mindenhonnan volt ott valaki a menetben.  Láttam minden megyéből, rétegből, ellenzéki pártból embereket. Kizárólag keresztnévvel. Tegeződve, értő és támogató környezetben. Felemelő volt. Aki elsírta magát, az a visszatérő hit már-már elfelejtett érzéséből fakadt. Amikor valakit rugdosnak, az szörnyű, de a legszörnyűbb mégis az, ha közben magányos. Ott a menetben, már lehetett azzal viccelni, hogy kit, hányszor rúgtak ki és mennyiből nem tud megélni. Találkoztak a megtaposottak és végre nem szégyellték a megtaposásuk történetét. Felszabadultak. Talán onnan ered ez a szégyen, hogy a mi korosztályunk még azt tanulta, hogy aki kisodródik, az a lumpen réteghez tartozik. Ma már ez nem igaz, de néha elbizonytalanodunk, mert a neveltetést eldobni nehéz, szinte lehetetlen. Most mégis sikerült. Tisztességes jövedelmük ugyan nincs a menetelőknek, de egyenes gerincük igen. Köszönjük menetelők, ti vagytok a nép legnagyobb tanítói. Megtanuljuk mi a szolidaritás és a feltétel nélküli elfogadás, szeretet. Ezért egy icipicit jobb ebben az országban élni. Ez a belső támadás, ez a két éve tartó „össznépi szarkeverés”, megtanít bennünket arra, hogy védjük a legnagyobb értéket: egymást.

Nagyon sokszor volt már rossz vezetése az országnak. De olyan, hogy két évig csak választási lózungokat szajkózzon, közben pedig totálisan legatyásítson és támadjon szinte minden embert, kivéve a jól keresőket, na, ebben még nem volt részünk. Olyan vezetést, ami naponta bűnöket követ el és értékeket sárba tapos, miközben csakis a múlt bűneiről hajlandó beszélni, ez az ország most lát először. Öngól, hogy párt szid pártot, mi pedig szenvedünk és tehetetlenek vagyunk. A „párt” szó olyan lett, mint a gyerekeknél a „szuri”. A kommunikáció eredeti célja az volt, hogy a „zemberek” utálják meg a szocialista pártot. A nem túl jól felkészült kommunikációs szakemberek elfelejtették, hogy a jelenlegi romboló is „párt”. Most aztán itt a sok kondicionált „utálom-zember”, aki már csak utál. Már nem tud bízni. Haslövést kapott, aki hasba lőtte azt ígérte megvédi az „utálatos párttól”. A szocik most bűnhődnek, mint az a szülő, aki gyógyítgatja a kölykét, mert az pofára esett azzal a gördeszkával, amit persze ő vett neki karácsonyra. Most kinek van igaza? A nagyinak, akivel már senki nem áll szóba, mert megemlítette, hogy csámpás az a gyerek, nem kéne a gördeszka? A sebek sajgásától most senki nem lát tisztán.

A hatalmasaink azon röhigcsélnek, hogy minden ellenzéki párt és civil szerveződésben sikerül egy-egy arc befeketítésével erőtlenné tenni a csoportot. Minden pártban és csoportban vannak alkalmatlanok és lesznek is mindig. Ez kivédhetetlen. Ezt az össznépi bűnhalmozást viszont csak akkor lehet legyőzni, ha mind fellépünk ellene. Éppen Iványi Gábort hallgatom. Ki merte ezt az embert, az egyházat megalázni?! Ki merte Navarroékat, a Klubrádiót, a Malévet, a Nokiát, kiváló iskolákat, embereket eltaposni? Hogy sikerült? Együtt. Nekünk is csak együtt lehetséges ezt megállítanunk. Pártokkal, civil szerveződésekkel. Együtt. Ennek a pusztításnak nem lesz vége, ha csak a NEM-eket hangoztatjuk. Azok, akik fintorognak a pártokra, meséljék már el, hogyan jutottak volna Pestre az éhségmenetelők pártok és szerveződések segítsége nélkül? Szerintem ég a ház és csak együtt tudjuk eloltani. A szavazáskor meg majd mindenki eldönti, hová teszi az x-et. Nekem elegem van a fintorgókból. Ha ég a közös házunk, oltsa mindenki és ne küldjön el senki senkit onnan, mert nem célszerű. Aztán, ha majd már elaludt a tűz, nem kell egymással beszélgetnünk. Vegyük már észre, hogy az országot nem érte külső támadás. Belső gyújtogatások, bomlasztások vannak. Az a fintorgó civil, aki az éhségmenetnél párt-fóbiázott, hogyan gondolta, ki csináljon neki demót? Ki hangosítson, terület foglaljon, stb? A menet résztvevői? Pártok vehetnek részt a választásokon. Persze meg lehet alakítani a NEM pártot, de amíg nincs, addig legyen kedves inkább megköszönni a segítségeket.

Sokan vagytok. Lapultok. Drukkoltok az éhségmenetnek. Tudjátok, hogy egyenként fogják kinyírni őket. Itt egyházat, iskolát, alapítványt, embercsoportokat ki lehet végezni „csak”. Azt mondjátok, hogy féltek és nem tudtok ezen átlépni. Közben sejtitek, ha a menetelők is így viselkednének, itt elfogyna a levegő, az esély, a remény is a normális életre. A megtorlások országa vagyunk. Ez csak akkor változhat, ha a félelmeinket hátrahagyjuk. Ha nem, akkor süllyedünk tovább, mert a gyűlölet olyan, mint a sós víz: minél többet isznak belőle, annál szomjasabbak lesznek. Ezek pedig vedelik. Hallom, hogy van város, ahol nem mernek szállást adni nekik. Két alapvető érzelem van: a félelem és a szeretet. Az éhségmenetelők, higgyétek el, hogy szeretnek benneteket is. Egyszer valamikor, ha majd lesz mit ünnepelni, azért nyissátok ki az ajtót és lépjetek ki rajta.

Aki mondtad, hogy nem jössz hétfőn, mert ott a sok párt. Remélem, megéred majd, ha már nem lesz mit enned és észreveszed, hogy ez volt a cél. Maradj otthon. Te csak ülj otthon és szenvedj egyedül te szerencsétlen. Ha már nem kapsz semmiféle pénzt, neked akkor is elég lesz annyit olvasni, hogy a Gyurcsány bezzeg milyen hülye, és már nem is leszel éhes ugye? Ne is a Gyurcsányt utáld, a pártot, így járnak jól, akik mossák az agyad. Nekik az a jó, ha otthon vagy, de ne számíts arra, hogy megköszönik. Ha megharap egy kutya, utáld mindet. Ha megkarmol egy macska, utáld mindet. Ha elgáncsol egy gyerek, utáld mindet. Ha megsért valaki, utáld az összes embert, de magadat először. Téged kiválóan kondicionáltak azok, akik most röhögnek a markukba, hogy te mennyire sötét vagy. Megzavarom a sötét fejed: én nem a Fideszt utálom, mert nem utálok betűket, csoportneveket, csak névvel rendelkező embereket. Téged csak sajnállak. Azért ha fuldokolsz, majd ne a mentők párttagságát, vallását kérdezd te zember.

Mind a 10 millió magyar szeretne most a parlamentben ülni. Nem, párt nem, jujj, csak ember. Civil ember. Miért, most kik ülnek ott? PÁRT nevű ember egy sem. Szerintem teljesen mindegy, hogy minek hívjuk. Lehet egyesület tagja is az XY nevű ember, akit odaküldünk, ha aztán bekattan és szabadon akciózik. Mindegy mi a neve. Valamit, valakiket képviselnie kéne, ezt várjuk. Mindegy ki ígéri a kampány során, párt vagy népdalkör azt, amit később a vezetője nem tart be és teheti. Nem a PÁRT a veszélyes, hanem az ember. A párt = irány, a baj az, ha egy-két ember elkormányozza másfelé és a csoport tagjai tehetetlenül nézik. Mindenképpen az emberek kis csoportja fogja képviselni az emberek nagyobb csoportját az idők végezetéig. A csoport neve lényegtelen. Akik most éhségmenetelnek, azok szimpatikus EMBEREK. Akik le fognak ülni a kerekasztalhoz, szimpatikus célt tűztek ki. Akik valóban azt és azokat képviselik, amit, és akiknek ígérnek, azok nekem szimpatikusak, mert a célokkal egyetértek. A visszahívhatóság, a csoporton belüli demokrácia és a garanciák a fontos. A legfontosabbak pedig az emberek. Ha a csoporton belül nincs demokrácia és csak „lájkolni” lehet a vezért, nem a csoport neve a baj. Gondoljatok bele: a Nokia a másik párt tagjait küldte el? A Malév dolgozói között számít most a tagság? Gyakran hallani: „Elegem van a politikából”. Ha a „politika” szót nem használnánk, hanem csak a „közügy” szó lenne, alapvetően mi a változna? Sajnos ez a pártfóbia-szómágia vírus magas lázat okoz, ami lassan leépít és lehetetlenné teheti a józan gondolkodást. A Nokia, a Malév, az oktatás, az egészségügy mind KÖZÜGY!!! Én is kezdek már tüsszögni, de kövezzetek meg, mégis megkockáztatom: a jelenlegi vezető csoportból is sokan gyalogolnának ma a hidegben, ha mernének józanul, önállóan gondolkodni és képviselni….

Minden tiszteletem Iványi Gáboré, Nagy Navarro Balázsé, az éhségmenetelőké és mindazoké, akikkel együtt lassan egy éve álljuk a sarat. Sokan vagyunk. Rengeteg személyes sérelmet megéltünk, ugyanakkor gazdagabbak lettünk, még ha kívülről nem is tűnünk annak. Nagy feladatok, nagy tanulságokkal, sok új baráttal. Talán kamaszként éltük meg utoljára az összetartozásnak, az elfogadásnak, a szolidaritásnak a mindent elsöprő érzését. A mi korosztályunk tanulta, nem tapasztalta a történelmet. Soha eddig nem értettem igazán a nagybátyámat (Csongovai Per Olaf), hogy tehette meg a családjával és önmagával azt, hogy végül a halálos ítélet elől el kellett menekülnie az országból. Soha nem értettem meg, hogyan mondhatta azt neki Angyal István, hogy ha a forradalom elbukik, nincs értelme az életének. Utáltam a történelmet és azt is, hogy nekem nem volt szabad gyerekkoromban senkivel beszélgetni erről. Most viszont, miután viszonylagos nyugalomban leéltem a magam 47 évét, hirtelen minden leesett. Amikor az első nyilvános NEM-re készültem, a környezetem döbbenten figyelte, amikor kipakoltam a bankkártyám, leírtam mindenféle kódom és összepakoltam a gyógyszereimet, hátha „bevisznek”. Az egyik „éhségsztrájk-társ-szülő” annyira előre gondolkodott, hogy fűző nélküli cipőben érkezett, mert a fűzőket állítólag elveszik a fogdán. Nem tudom. Mi, pedagógusok, eladók, fodrászok, munkanélküliek, csakis SZÜLŐK voltunk. Soha nem felejtjük el azt a három napot. Soha nem beszélgettünk volna ennyit, e nélkül talán soha nem éreztük volna már át ennyire az összetartozást. Igazunk van. Annyira igazunk van, hogy nem tudjuk már feladni azt, amiért újra és újra megragadom a Toldi Kaposvár táblát és vonulok. Meddig? Ameddig csak kell. Ameddig csak tudok. Nem érdekel, hogy a mellettem álló milyen párt, egyház vagy népcsoport tagja. Ott, olyankor senkit nem érdekel. Ha ott van, akkor ugyanazt akarja, mint én, tehát van bennünk közös. Én várni fogom az éhségmenetet és minden virtuális „régi” és új vonulós barátomat. MERT IGAZUNK VAN!!!! Kedvenc mondatom nagy gebasz idején: Előttem nyugalom, utánam nyugalom közben meg én döntök. ( Valahonnan plagizálva.)

13.-án kora délután megérkezett Budapestre az MSZP, a DK és az egyéb megszámlálhatatlanul sok ellenségünk által felbérelt, idegenszívű kommenyista kisebbség. A rosszarcúakból álló, dülöngélő csürhe bandát néhány hasonszőrű társa a parlamenthez támogatta. A vártnál, az érdeklődés a menet iránt sokkal alacsonyabb volt, ezt szóvá is tette a néhány akadozva beszélő munkakerülő. Ezeket a felvételeket főműsor időben, minden csatornán természetesen többször is megtekinthetik, ezért ma közkívánatra, a 2/3 kérésére, minden más műsor elmarad. A békemenet, a 2/3, a zemberek és kormányunk támogatói közölték telefonon és e-mail-ben, hogy ma nem mennek ellen tüntetni, mert azzal cserbenhagynák munkáltatóikat és fontosabb ma számukra az, hogy inkább a hazát építsék. A szociálisan kissé talán túlérzékeny 2/3 honatyái a hideg ellenére lementek hozzájuk és felajánlották azonnali segítségüket: melengető tea, süti és szép szavak kíséretében, szerették volna feltárni a menet állni tudó tagjainak a magyarországi munkavállalás lehetőségeit. Ám ők nem mutattak semmiféle érdeklődést. Tehetetlenségében zokogásban tört ki az államtitkár és átnyújtotta lakhatási támogatását a zembereknek. Ezzel vállalta azt, hogy mától egy melegedőben tölti az éjszakát, kifosztását is kockáztatva. Elgondolkodtató, hogy amikor az éhségmenet egy tagja mégis elkezdte lapozgatni a vaskos, „állás kínálatok” című albumot, egy piros vérű azonnal kikapta a kezéből és megtaposta. Helyette a „Hogyan készítsünk puccsot?”, címmel ellátott, szamárfüles, agyonolvasott ponyvaregényt ajánlgatta felbérelt emberei segítségével a félrevezetett és felhergelt munkakerülő csőcseléknek.   A Kossuth téren kb. 2 perc elteltével helyreállt a rend és a banda érdeklődés hiányában a metró bejáratától nem messze álló kocsmában mulatott tovább. A tisztességes médiának köszönhetően azonban ezt a 2 percet egész este nézhetik, a rendkívüli állapot miatt.